Gondolatköd - Rizon, Kevlar

Beleőrülök lassan, úgy üvölt a csend, halkan ordít a magány, porrá válok

Elveszek néha a gondolatködben, egy rózsa jut eszembe, hozzá szállok

Fekete lepel fekszik fel az égre, látom édesanyám, Ő nincs ma már

Semmivé válik a boldogság, de hamvaiból feltámadó főnixmadár

Ha tudod, hogy hogy kell simogatni, soha nem szúr meg a test, a rózsatövis

Ha ismerni akarsz, gyere közel!

Messziről nézve kis pontok az égen a csillagok

is

Néha a méz is szürke és keserű

Néma az ész, remegnek a kezek és a szív helyett is beszél egy hegedű

Melankólia a papírra vetve

A tinta szabad akarata hasít a csendbe

A hajnal moraja képzi az álmot

Amíg a gondolatköd két fia tátog

Részeg síneken vezet az élet, éppen színezek egy fekete képet

A gondolatköd most magába ránt, üres szem a szavamban talált magányt

Árnyékként kúszik a gyertya lángja, a zord fény a szívemet megtalálta

Kihalt a ritmus, kábit a dallam, de a zene földjén soha nem fázik a talpam

Pókháló fogta fel a felém sebesen haladó szilánkot

És az álom utáni ébredés megölt bennem egy egész világot

Egy homokszem vagyok, Te vagy a homokóra, a tegnapban élek, de jön az osonó ma

A világ erdejében csak egy zokogó fa, de egyszer felállok Én is a dobogóra

Melankólia a papírra vetve

A tinta szabad akarata hasít a csendbe

A hajnal moraja képzi az álmot

Amíg a gondolatköd két fia tátog

Talán a szeretettől fogunk egy napon mindannyian szétmorzsolódni

Lehet bántó akkor is ha szép, a kés is éles, hiába rúzsozod ki

Minden ölelése meleg, de véres, játszol vele pedig az életed véges

Telnek a percek, telnek az órák, a társadalom börtönében hervadnak rózsák

Széttépnek a virágszirmok, suttogják hogy a világ gyilkos

Bilincs a tegnap nem enged járni, pedig szeretnék az egekbe szállni

Itt van a gondolat két fia, akiknek a lelke már szépia

Itt van a gondolat két fia, látod?

A zene rólunk letépi a láncot

Melankólia a papírra vetve

A tinta szabad akarata hasít a csendbe

A hajnal moraja képzi az álmot

Amíg a gondolatköd két fia tátog